2013. december 8., vasárnap

Csokitélapók tündöklése és bukása

A gyerekek öregedésével nem csökken a csokitélapók száma, sőt! Ugyanúgy igénylik a csomagot, mint régen. Idén viszont fellázadtam, mert a csokitélapók gyakran még húsvétkor is ott díszlenek a kamrapolcon. Táblás csokit vettem, és sok-sok gyümölcsöt. Valahogy mégis került egy kisebb csapat, de már nem fognak ki rajtam. Piskótatöltelék lett belőlük.

Csokoládétorta
Hozzávalók:
6 tojásból készült kakaós piskóta
3 dl tej
3 evőkanál liszt
(kevés cukor)
10 dkg margarin
1 kávéskanál kakaópor
csokitélapók

Tortalap:

A piskóta a szokásos módon készül. Szétválasztjuk a tojásfehérjét és a sárgáját. A fehérjét kemény habbá verjük, közben adagoljuk a hat kanál cukrot, végül egyenként a sárgáját. 4 kanál lisztet összekeverünk 2 kanál kakaóporral, és óvatosan keverjük el, hogy a hab ne törjön szét. Kisütjük.

Krém:


A lisztet elkeverjük a hideg tejjel. Habverővel kis lángon sűrűre főzzük.

A csokit, lehet egy tábla főzőcsoki is, még melegen belekeverjük,




 és hozzáadjuk a margarint is.




Lehet, hogy cukor nem is kell bele. Ha világosnak találjuk, tegyünk bele egy kanál kakaóport.
A tortát két lapba vágjuk, és megtöltjük,  a tetejét pedig bevonjuk a csokikrémmel. Mi, magyarok, a sima felületet szeretjük, de nekem nagyon tetszik az, ha felborzolják a torta tetején a krémet, amitől különleges lesz. Én is megpróbáltam. Ilyen lett.



Oetker szívekkel 2016-ból.



Bibliás elmélkedés:
A téli ünnepek értelmezés szerint két felé válnak. Az egyikben Mira város volt püspöke jelenik meg, aki sokat adakozott, segítette a szegényeket. A gyerekeket is kimenti a gaz krampuszok kezéből. Bár a krampuszos változatot nem szeretem, de fel lehet használni mint példatörténetet, ahogy Jézus Krisztusért Isten nem hagy minket elveszni.

 A másik változat a szovjet és angolszász példa. Gyed Maróz, Santa Claus, Télapó hozza a karácsonyfát, az ajándékot, sőt a havat is. Hevesen ellenállok! Hitetlen koromban a Jézuska hozta nálunk a fát, és ezt lázadásként éltem meg. Ez a gondolat, bármennyire is nem biblikus, kapocs volt köztem és a keresztyénség között. Ma már tudom, hogy az Úr Jézus nem foglalkozik ajándékcsomagolással, inkább a második eljövetelére gondolunk, mint a születésére szenteste, de azért hálásnak kell lennünk azért, hogy nálunk a karácsony meghitt ünnep maradt szemben más országok harsogó fényünnepével.
A Mikulás tehát megtette a dolgát, és elmegy december 6-a után, és nem is jön vissza jövő ilyenkorig.
A karácsony pedig Jézusról szól!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése