2014. március 23., vasárnap

Cukrozott ibolya



Egész ibolyamező virít a kertünkben. Nemcsak lila, hanem fehér is, és legnagyobb meglepetésemre idén megjelent a bíborszínű változat. Már régóta készülök arra, hogy édességet készítsek belőlük. 



Nagyon egyszerű, de munkaigényes művelet. 

Fontos, hogy tiszta, pormentes, úttesttől távoli helyről szedjük a virágokat. Akkor a legjobb, amikor éppen kinyíltak a szirmok. Mindig hosszú szárral gyűjtsük őket, mert könnyebb velük dolgozni. Óvatosan öblítsük le, majd szárítsuk meg az ibolyákat konyharuha között. 




Egy tojásfehérjét lazítsunk fel villával, de ne habosítsuk. A virágokat ecsettel vagy vattás pálcikával kenjük be a tojásfehérjével, majd szórjunk rájuk szitán keresztül finomra darált porcukrot. Ne mártsuk bele a fehérjébe, mert sok marad rajta, és összeragadnak a szirmok. Egy papírtörlőt is szórjunk meg porcukorral, arra fektessük a cukrozott virágokat. Így nem ragadnak oda, és könnyebben is száradnak különösen fűtőtest közelében.






Ha megszáradtak, vágjuk le a szárakat. Fogyasztható. Különleges és finom.
A fenti csokitorta az  itt  közölt recept alapján készült azzal a különbséggel, hogy főzőcsokit tettem bele, és készítettem hozzá csokimázat is: Gőz fölött megolvasztunk 10 dkg főzőcsokoládét és hozzákeverünk 1 dl étolajat. Ha kihűlt, de még nem merev, akkor a torta tetejére öntjük. A kimaradt mázat újramelegítettem, és a tortaszeletre öntöttem, amint a fenti képen látható. Így még csokisabb lett. Marcipán rózsa helyett cukrozott ibolyával díszítettem a tortát.

Bibliás elmélkedés:
Ferenc József császár felesége, Erzsébet királyné kedvence volt a cukrozott ibolya. A bécsi Demel cukrászdában ma is kapható. 




Erzsébet, közismert nevén Sissi nehezen tudta elviselni a császári udvar kemény világát. Gyermekeit elvették tőle az akkori szokás szerint, és nevelőnők gondjaira bízták. Férjével keveset találkozott, egyre inkább befelé fordult. Idősebb korára depressziós, anorexiás lett. Valamikor ezek úri betegségek voltak. A pórnép között nemigen fordult elő ilyesmi. Ma újra gyakori lett. A civilizált életmód, a kevés mozgás, a stressz felőrli az emberek idegeit. Ehhez társul még a létbizonytalanság, a magány, a szerető közösség hiánya. Isten nem így képzelte el az életünket, de ha már így alakult, és jelentkeznek a problémák, akkor is érdemes hozzá fordulni gyógyulásért. Egyszer csendes héten voltam. Ez egy olyan alkalom, ahol egy hétig a Bibliával foglalkozunk. Énekelünk, imádkozunk. Egy fiatalasszony végső elkeseredésében jött el. Súlyos depressziós volt. Hét végére teljesen meggyógyult. Neki gyógyszerekre sem volt szüksége. 
A Bibliában Dávid király ír egy depressziós állapotáról, és a gyógyulásáról a 32. zsoltárban. Érdemes elolvasni, és segítséget kérni lelkésztől, vagy más szakembertől, ha valaki hasonló problémákkal küzd. 
Néhány segítő szolgálat elérhetősége: 
Református telefon lelkigondozás: 06-1-201-0011
A lutheran.hu oldalon a Kihez fordulhatok? cím alatt találhatnak neveket és elérhetőségeket.
Gyökössy Intézet. Egyének, párok, családok lelkigondozása:
https://gyokossylelkigondozas.hu/lelkigondozas/

2 megjegyzés:

  1. De érdekes, még nem is hallottam róla, de biztosan nagyon finom!
    Valóban elég sok munka lehet vele, de gondolom megérte!
    A terítőd is nagyon szép :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon aprólékos volt. Nem is gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyesmire, de nagy örömmel készítettem. Sok virágot lehet cukrozni. Állítólag az árvácskát is.

    VálaszTörlés