2014. szeptember 1., hétfő

Csalamádé



A képen 3 kg zöldségből készült
Másnapra sötétedik.
A másodvetésű uborkából szoktam eltenni a csalamádét, de a fenti képeken most júliusi eltevés látható 2017-ből. 
Az alaprecept hozzávalói:

6 kg zöldségből készül. Ebből 2 kg a vágott káposzta, van benne 6 nagy hagyma, 5-6 szem zöld paradicsom, ugyanannyi zöld kis dinnye, 2 piros répa, a többi azonos arányban zöldpaprika és uborka (nem kígyó). A hozzávalókat legyaluljuk,(az uborkát és a dinnyét nem hámozzuk), egy nagy tálban összekeverjük 40 dkg cukorral, 10 dkg sóval, egy evőkanál tartósítószerrel, és 1 dkg borkénnel, hogy fehér maradjon. Hozzáöntünk 3 dl 20%-os ecetet is. Tehetünk közé apró uborkát, egész répát is. (Ebben most nincs kis dinnye). Letakarjuk, és másnapig állni hagyjuk, néha megkeverjük, majd üvegekbe töltjük, lezárjuk és a kamrába tesszük. Nem kell hozzá külön levet forralni. Nagyon finom. Én virág helyett ajándékba is szoktam vinni közeli ismerősöknek, vagy karácsonykor ajándékozom.
Nagyon örülnek neki.
 A kosárban csemege uborka, sima és levendulás bodzaszörp és citromfű szörp társaságában.



4 megjegyzés:

  1. Hasonlóan készítem a csalamádét és valóban finom,el is fogy hamar :)
    Ági

    VálaszTörlés
  2. Nem tévedés. Víz nélkül, saját levet eresztve áll el.

    VálaszTörlés