2015. október 21., szerda

Gluténmentes diótorta 2. Citromkrémmel




Már van egy gluténmentes diótorta a blogon, de ez kicsit más.

Hozzávalók:
6 tojás
15 dkg darált dió
6 evőkanál cukor
1 evőkanál rum
10 dkg darált és vágott dió keveréke

Elkészítés:
A tojássárgáját kikeverjük a cukorral, rummal, majd váltogatva hozzáadjuk a fehérjéből vert habot és a darált diót. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük, majd 10 perc múlva 150 fokra mérsékeljük a hőfokot. Tűpróbáig sütjük. Kb 30 percig, majd elzárjuk, és 5 percig marad a sütőben, 5 percig a nyitott sütőben, utána vesszük ki. Ilyen lett, de kicsit összeesett később.


Citromkrém hozzávalói:
2 csomag tejszínízű pudingpor
6 dl tej
5 kanál cukor
2 kanál citromlé

Elkészítés:
A citromlét kikeverjük egy kis cukorral. A pudingporhoz hozzáadjuk a maradék cukrot, egy kis hideg tejet. A cukros citromlét apránként, folytonos keverés mellett hozzáadjuk. A többi tejet felforraljuk, majd levesszük a tűzről, és óvatosan, habverővel belekeverjük a citromos masszát. Még egyet forralunk rajta, és kész. A tortát ketté vágjuk, és megtöltjük kívül, belül. Darált és apróra vágott dió keverékével megszórjuk.






Bibliás elmélkedés:

"Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt." (Mózes 1. könyve 50.rész 20. vers)
Az egyik legfontosabb mondat a Bibliában. Azt jelenti, hogy Isten mindent fel tud használni abból, ami az életünkben történik. Nem kell megijednünk, ha nehézséggel találkozunk, mert ami akadálynak tűnik, lehet lépcső is. Bíznunk kell abban, hogy Isten az övéiről minden körülmények között gondoskodik. Az idézett mondat József történetéből származik, és úgy kerül ide, hogy csak két helyen említik a diót a Bibliában, pedig  értékes ajándék .
Az egyik említés ebben az érdekes családtörténetben fordul elő. A zsidók ősatyja, Jákób, kivételezik az egyik fiával, Józseffel. Ő vissza is él vele, amiért kivívja testvérei haragját. Meg akarnak szabadulni tőle, még a gyilkosság gondolata is felmerül, de Isten megmenti és sok szenvedés, hosszú ideig tartó börtönévek után vezető pozícióba kerül Egyiptomban. Amikor újra találkozik a testvéreivel, azok nem ismerik fel. Bosszút állhatna rajtuk, de Isten már átformálta. Volt ideje gondolkodni azon, hogy mi volt az ő bűne ebben a kapcsolatban. Megbánta és megbocsátott. A találkozáskor megpróbálja a testvéreit, hogy vajon megbánták-e, hogy rosszul bántak vele. Bízhat-e bennük a továbbiakban? Apjuk többek között diót is készít ajándékba "annak a férfiúnak", akiről akkor még nem tudják, hogy kicsoda. Több próba után a József megnyugszik, felfedi kilétét, és magához veszi a családját. Védett körülmények közé kerülnek Egyiptomban.

2 megjegyzés: