2015. november 18., szerda

Teremtés vagy evolúció? 1.rész

Néhány hete egy kísérletbe kezdtem. Egy gombát kistányérra tettem, és magára hagytam az előszobában. Amint a képek is mutatják, a gomba lassan aszalódni kezdett, míg végül elnyerte végső formáját, szárított gombává vált, de nem lett belőle gombaleves.


 Ez azért történhetett így, mert ahhoz, hogy valami egészen mássá alakuljon szükséges egy magasabb rendű intelligencia elhatározása, tervezése, alkotó közreműködése. Azért tartottam fontosnak ezt a bemutatót, mert a világban is így van ez. Az egyszerű élőlényekből nem lesz fejlettebb dolog csak akkor, ha Isten teremtő munkája elindítja. 
Valamikor én is másként gondoltam. Nem hittem Istenben, és az iskolában azt tanultuk, hogy az élővilág az evolúció hatására a környezethez alkalmazkodva fejlődött ki az élettelen anyagból egysejtűekké, majd évmilliók alatt halakká, hüllőkké, emlősökké végül emberré. Csakhogy az évmilliók is másodpercekből, órákból, napokból állnak, és a gombás kísérlet mutatja, hogy nem előre, hanem visszafelé, végül a megsemmisülés felé haladnak a dolgok, ha nem avatkozunk be. Ha almát használtam volna, akkor az először megbarnul, majd rothadásnak indul, végül egy folyós trutyivá változik.
Ezt a törvényszerűséget ismertem fel akkor, amikor még teljesen hitetlenül rácsodálkoztam a világra. Ugyanazon az élőhelyen százszámra élnek különböző élőlények. Rájöttem, hogy csak Isten találhatta ki ezt a sokszínűséget, sőt ki se jött volna az élővilág a vízből, ha Ő nem akarja. 
Nem sokkal ezután a férjem kapott egy könyvet a kollégájától ajándékba, de nekem adta. Nem véletlenül került hozzánk éppen akkor. Véletlenül ember? volt a címe, és éppen erről szólt.


Nagyon érdekesnek találtam, és meggyőzött az isteni teremtés igazáról, de ez még csak egy elindulás volt a hit útján, de jó felé vitt.

2 megjegyzés:

  1. Szia, Ani!
    Bevallom, már jártam régebb a blogodon, meg is fogott a bemutatkozásodnál írt "a parókia falai üvegből vannak" mondat, de aztán valahoyg lemaradoztam a követésedről. Örülök, hoyg írni kezdtél hozzám, és így én is újra felfedezhettelek. NAgyon jó recepteket látok nálad, és nagyon jó kis "szövegekkel" is egészíted ki. Örülök, hogy olvashatlak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretettel köszöntelek. Köszönöm a kedves sorokat.

      Törlés