2016. április 28., csütörtök

Kenyértorta


Abban a szellemben nőttem fel, hogy semmit ne dobjunk ki, hanem próbáljuk meg újrahasznosítani. Már 50 éve szelektíve gyűjtöttük a szemetet, kevés műanyagot használtunk, és az ételmaradékot visszaástuk a kertben. Nem új tehát a mai környezetbarát szemlélet, de már untam a bundás kenyeret, fasírtot, pirítóst. Képtelen vagyok kiszámítani a kenyérszükségletet mióta már csak egy gyerek van itthon hét közben. Csak gyűlt, csak gyűlt a száraz kenyér, míg végül ma kenyértortát sütöttem belőle. Azt hittem, hogy milyen újszerű dolgot találtam ki, de azért rákerestem a neten sós süteményes ételfotóért. Találtam egy sor kenyértortát is, bár olyat, mint az enyém egyet sem.

Hozzávalók:
80 dkg száraz kenyér beáztatva, kicsavarva
két szelet füstölt szalonna 
só, bors
1 közepes hagyma
2 tojás
sonkaszeletek
reszelt sajt
(olaj)



Elkészítés:
A száraz kenyeret beáztatjuk, és annyit csavarunk ki, hogy 80 dkg legyen. A szalonnát kockára vágjuk, kiolvasztjuk, és megpirítjuk rajta a kockára vágott hagymát. Összekeverjük a kenyérrel, és beledolgozzuk a tojásokat. Sózzuk, borsozzuk, tehetünk bele más fűszert is. A tepsit a szalonna miatt nem kellett volna olajozni, de én erre nem gondoltam. A massza felét belesimítjuk egy kis méretű tepsibe, ráfektetjük a sonkaszeleteket, majd a maradékkal befedjük. Szórunk rá egy kis reszelt sajtot, és előmelegített sütőben lassú tűzön szép pirosra sütjük.

A hagyma és a petrezselyemzöld már saját termés!


Bibliás elmélkedés:
Jézus arra bátorít, hogy ne féljünk a jövőtől. Megígéri, hogy az övéiről gondoskodik:
"Nem aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok...tekintsetek az égi madarakra, a ti mennyei Atyátok eltartja őket...ne aggodalmaskodjatok, és ne kérdezzétek: mit együnk? Vagy mit igyunk? Vagy mivel ruházkodjunk? Mert mindezekért a pogányok törik magukat. Jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Hanem keressétek először az Isten országát és annak igazságát és ezek ráadásul megadatnak nektek. Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől...Elég minden napnak a maga baja."(Máté 6.26-34)
De arra is bátorít, hogy kérhetjük azt, amire szükségünk van: 
"...a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!"(Miatyánk)


5 megjegyzés:

  1. Nagyon ötletes és finom lehetett! Hasonlóan gondolkodom én is soha nem dobok ki semmit! Általában nálunk kevés kenyér fogy és marad meg abból prézli lesz! Ez az idézet nekem is megvan egy kis zsoltár könyvben és annyira igaz "Elég minden napnak a maga baja" !

    VálaszTörlés
  2. Finom lehetett! Mi sem szoktunk semmit kidobni. A megmaradt száraz kenyeret le szoktam darálni zsemlemorzsának, de ez is egy nagyon jó ötlet az újrahasznosítására!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó ötlet! Bár nálunk mostanság nem nagyon van maradék kenyér. Talán ha 1,5 kg elfogy egy héten, így alig veszek. Én meg csak pirítóst ehetek,frissen nem. Lassan leszokom a kenyérről. :(

    VálaszTörlés
  4. Szoktam én is zsemlemorzsát készíteni, csak nem írtam bele.

    VálaszTörlés
  5. Szoktam én is zsemlemorzsát készíteni, csak nem írtam bele.

    VálaszTörlés