2016. július 19., kedd

Cukkini lepcsánka



Próbaképpen cukkinit is vetettünk. Szeretjük rántva, töltve, levesnek. Gondoltuk, hogy ha szereti a helyet, akkor lesz egy-két vacsoránk, ebédünk belőle. Hogy szereti-e? Szinte ontja a termést. Az összes ismerőst ellátjuk vele, ma estére pedig cukkini lepcsánkát készítettem. Több helyen láttam a neten cukkini fasírtot és más finomságot, de ez saját recept a lepcsánka mintájára. Készülök sütibe is felhasználni.

Hozzávalók:
1 kg reszelt cukkini
4 tojás
20 dkg liszt
só és sok bors
fél dl olaj
paradicsom dísznek

Elkészítés:
Két zsenge cukkinit használtam fel. 1 kg lett nagy lyukú reszelőn lereszelve. A hozzávalókat összekevertem, és egy olajjal kikent tepsibe öntöttem. Egy paradicsomot tettem rá csak úgy dísznek. Előmelegített sütőben 220 fokon 20 perc alatt kész is volt.

Jót nevettünk ezen a púpon.
Bibliás elmélkedés: 
Megtérésünk után nagyon hamar megtanultuk, hogy mindenünk, amink van Istené. T.K. lelkész tanítgatott bennünket arra, hogyan gondoskodik Isten az övéiről. Sok jó példát idézett a saját életéből. Előfordult, hogy nem tudták, hogy mit fognak vacsorázni, de jött egy néni egy kis kenyérrel, más egy nyulat hozott, végül tovább is tudtak adni az adományokból. "Ez nagyon fontos!" - mondta.-  "Adjatok és adatik!" 
Néhány bibliai igevers a szegénységről, gazdagságról, adakozásról:
"Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele." (Példabeszédek könyve 15.16)
"Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert Ő megtéríti jótéteményét. "(Példabeszédek könyve 19.17)
"Nem fog szűkölködni az, aki ad a szegénynek, de aki elfordítja tőle tekintetét, azt sok átok éri". (Péld. 28.27)
"Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne mondjam: kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne gyalázzam Istenem nevét!" (Péld. 30.8-9)
"Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura (Isten). Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok." Malakiás könyve 3.10.
"Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg." (Lukács evangéliuma 12.15)
"Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." ( Korinthusiakhoz írt 2. levél 8.9)
DE!

"És ha szétosztom az egész vagyonomat,és testemet tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból."(Korinthusiakhoz írt első levél 13.3)

4 megjegyzés:

  1. Ízletesnek tűnik.
    Valamikor sütöttem kenyérbe is krumpli helyett, azzal is finom volt. A cukkini igazán sokoldalú.

    VálaszTörlés
  2. Guszta amit sütöttél, biztos finom is volt! Az a jó a cukkiniben, hogy sok mindent lehet készíteni belőle. Sütve, rántva, töltve, fasírtnak.... Süteménybe is jó, azt is próbáltam már. Most pedig "tökfőzeléket" készítettem belőle :-) Hát mit mondjak, finomabb lett mint tökből. Ha sok cukkinid van, ezt is kipróbálhatod...
    http://katalin-konyha.blogspot.hu/2016/07/cukkinifozelek.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Minden jó ötletnek örülök.

      Törlés