2017. január 31., kedd

Vöröslencse krém


Egy találkozón ettünk vörös lencse krémet. Férjem azonnal a szívébe zárta. Nem sikerült kideríteni, hogy ki készítette, csak rebesgették, hogy curry is van benne. Aztán a recepteket összegyűjtötték, ez is felkerült a listára, de hiába követtem az utasítást, nem lett olyan. Talán kihagytak belőle valamit. Most nekifutottam újra, tettem hozzá még egy kis ezt-azt, de nem az igazi. Talán még egy kis erős paprika hiányzik belőle. Nem is a csípősség, csak az aroma. 


Hozzávalók:
25 dkg vörös lencse
olívaolaj
1 vöröshagyma
1 negyed lila hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 evőkanál curry
só, bors, mustár, őrölt kömény
citromlé










Elkészítés:
Egy kis olíva olajon megdinszteljük a vöröshagymát, később a lilát, majd a lencsét is pirítjuk egy kicsit. Belekeverjük a többi anyagot, felengedjük egy jó pohár vízzel, és addig főzzük néha kevergetve, amíg a lencse megpuhul. Sajnos a gyönyörű színe is elvész közben, úgyhogy nem is vöröslencse, hanem okkersárga. Ha kész, botmixerrel pépesítjük, és kenhetjük kenyérre, vagy zöldségeket mártogathatunk bele. Nagyon finom, de nem az az íz.

Bibliás elmélkedés:
"Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek." (1. Korinthus 2.9)
A vöröslencséről minden Bibliát ismerő embernek Ézsau és Jákób története jut eszébe. Erről már írtam itt .Ézsau eladta elsőszülöttségi jogát egy tál lencséért. Szállóigévé lett ez a mondat. Azt jelenti, hogy valaki egy nagyon fontos dolgot feláldoz a pillanatnyi testi örömért. Most nem erről akarok megint írni, de erről jutott eszembe egy újszövetségi igevers. János apostol írja első levelében, hogy ne szeressük a világot, mert nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. (1. János 2.15-16)
Hát igen! Ez a három terület az, amelyen keresztül annyira kísérthetőek vagyunk! A külső mindig is fontos volt a történelemben, de talán soha ennyire nem "nullázta le" a belső, lelki értékek fontosságát. A tökéletes külső, ami valamikor csak eszköz volt, már életcéllá vált. A fiatalok konditermekbe járnak, szépségszalonok nyílnak sorra, de a könyvtárak üresen konganak. Alig olvas valaki.
Nagyon sok fiatal marad egyedül házasság nélkül. Talán azért is, mert nem felelnek meg az uralkodó szépségideálnak. Milyen szomorú ez! Ha egy kicsit ferdébb az orrod, vagy nagyobb, ha göndör a hajad vagy nem, akkor máris lehet, hogy nem vesznek észre.
A szelídség, az alázat, a "másokat magadnál tartsd különbnek" elve helyett ma uralkodóvá válik a "mert megérdemlem!"
Az emberek azonban nem lettek boldogabbak, mert a külső, vagy a hatalom soha nem tud igazi, belső békességet adni. 
"A világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökre." (1. János 2.17)
János apostol újra és újra kiemeli a levelében, hogy az Isten akarata a szeretet parancsolatát jelenti. 
"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ...hanem cselekedettel és valóságosan." (1. János 3.18)

2017. január 24., kedd

Forrázott fánk


Nagyon bánom, hogy közzétettem a rizspelyhes tortát vasárnap, de szombaton már kész voltam a meggyes részig, amikor értesültem a buszbalesetről. Másnap befejeztem, és ezzel a lendülettel fel is töltöttem a blogba. Nem kellett volna. 
Az egész ország gyászolt. Mi is imádkoztunk az istentiszteleten a gyászolók vigasztalásáért és a túlélők felgyógyulásáért. Most már mindegy. Ez a bejegyzés ezzel a fekete kerámiával egy kis jóvátétel-szerűség. Lencseleves után ettük ezt az egyszerű fánkot. Hívják még négerfánknak, ördögpirulának, egérkének is. Ez utóbbit nem hempergetik meg kakaós cukorban. A recept a Horváth Ilona-féle szakácskönyvből való.

Hozzávalók:
20 dkg liszt
10 dkg zsír
2 dl víz
egy csipet só 
5 tojás
porcukor, 
kakaó
fél liter olaj

Elkészítés:
A vizet egy 2 literes lábosban feltesszük forrni a zsírral(tényleg zsírt használtam). Amikor a zsír elolvadt hozzáadjuk a lisztet, és egy fakanállal addig keverjük, amíg elválik az edény falától. Levesszük a tűzről, és egyenként jól beledolgozzuk a tojásokat. Kicsit még sózzuk, és 1-2 órát hagyjuk pihenni. Egy lábasban olajat forrósítunk, és kanállal diónyi gombócokat szaggatunk bele. Jó nagy távolságra, mert nagyon megnőnek. Lassú tűzön, először fedő alatt, majd 4-5 perc múlva fedő nélkül, megfordítva készre sütjük. Kakaós porcukrot szórunk rá, vagy anélkül, lekvárral esszük.

Ketté vágva

Ady Endre:
Az Úr Illésként elviszi mind...
Az Úr Illésként elviszi mind,
Kiket nagyon sújt és szeret:
Tüzes, gyors szíveket ad nekik,
Ezek a tüzes szekerek.
Az Illés-nép Ég felé rohan
S megáll ott, hol a tél örök,
A Himaláják jégcsúcsain
Porzik szekerük és zörög.
Ég s Föld között, bús-hazátlanul
Hajtja őket a Sors szele.
Gonosz, hűvös szépségek felé
Száguld az Illés szekere.
Szívük izzik, agyuk jégcsapos,
A Föld reájuk fölkacag
S jég-útjukat szánva szórja be
Hideg gyémántporral a Nap.

2017. január 22., vasárnap

Rizspelyhes meggyes torta


Amikor kitaláltam, hogy mit fogok készíteni, akkor beírtam a keresőbe, hogy rizspehely torta, és becs szó, egyetlen ilyen tortát sem adott ki. Egészen meg voltam lepődve. Viszont jelentős mennyiségű ördögfej jött elő a neten, amitől aztán hamar abba is hagytam a nézelődést. Szóval itt van ez az én kis szellemi termékem, ami annyira finom, és olyan egyszerűen elkészíthető, és ... szóval mindenkinek csak ajánlani tudom.
Ha gyorsan elkészíthető és nagyon finom tortára vágyunk, akkor ez éppen megfelelő. Nem is készítettem fázisfotókat. A meggykrém a meggyes kekszes sütiből ismerős, csak ott fahéjjal készült. 

Hozzávalók: 
 5 dkg rizspehely
10 dkg csoki
70 dkg magozott meggy
18 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
18 dkg búzadara
csipet őrölt szegfűszeg
1 l víz
Díszítés:
 tejszín
10 dkg csoki
1 evőkanál olaj

Elkészítés:
A 10 dkg csokit (jelen esetben jó minőségű, de törmelék) felolvasztjuk, és megforgatjuk benne a rizspelyhet.  Az a lényeg, hogy összeálljon, majd egy közepes tortaforma aljába nyomkodjuk. A meggyet összekeverjük a vízzel, a cukrokkal, szegfűszeggel, és 5 percig főzzük. Utána belekeverjük a búzadarát, és addig főzzük állandó keverés mellett, amíg meglátjuk a lábas alját. Ekkor ráöntjük a rizskeverékre.  Egy éjszakát hagyjuk állni. Másnap kivesszük a formából, tejszínnel bevonjuk, meggyszemekkel díszítjük, és egy kevés olajjal kevert olvasztott csokival meglocsolgatjuk.  Látható, hogy kezdem megtanulni a csokilecsorgatást. Mennyivel jobban sikerült, mint a szaloncukros túrótortánál! Most viszont hamar megszilárdult, ezért néz ki úgy, mintha a legújabb Duna-hullámos gasztro-project lenne, de ez mit sem vont le az ízéből.:)










Régi recept új képekkel.



2017. január 17., kedd

Dél. Elmélkedés egészségről, betegségről Bandi bácsitól

Ezt olvastam nem rég. Elgondolkodtatott. Megosztom.
"Mindenki - vagy majdnem mindenki - ebédel valahol. Ám nem mindegy hogyan, legyen az egy fogyódiétás szendvics, vagy bőséges menü - kapkodva, benyelve, "túlesve" rajta, esetleg evés közben az asztaltársakkal mást vagy másokat harapdálva, rágva. Csoda-e, hogy annyi a vastagbél- és gyomorfekélyben, vagy krónikus gyomorhurutban vagy vegetatív neurózisban szenvedő ember? Mert evés közben "emberhúst" is eszik, az "fekszi meg" a gyomrát, még akkor is, ha vegetáriánus. Ha az evés közben lenyelt indulatainkat nem tudjuk megemészteni, nem az ételtől betegszünk meg, hanem az utóbbitól.
 Ez az otthoni étkezésre is érvényes. Az a feleség, aki mosollyal, derűvel körített paprikás krumplit tesz az asztalra, jobb falatot kínál, mint az, aki roston sült süllőt tálal, s ő maga hozzá a "citrom". Így is lehet gyomorsavtúltengést kapni - s ulcust (fekélyt).
  Az otthoni "fehér asztal" mellett elfogyasztott ebédnek szinte agapé jellege lehet, mint volt egykor az első gyülekezetekben, ahol ujjongással és tiszta szívvel részesültek az ételben" (Apostolok cselekedetei 2.46). Életem legszebb emlékei közé tartoznak az itt vagy ott elfogyasztott, de ilyen ebédek. Láttam egyszer egy ős-öreg dinnyecsőszt, aki kunyhója előtt úgy kanalazta lebbencslevesét, hogy az már "liturgikus" mozdulatsor volt és környezete, a természet lüktetésének szerves része. Így kellene tudnunk enni.
 Az is közhely: mi magyarok jóval többet és kalóriadúsabban étkezünk a kelleténél. Így is lehet " ételmérgezést" kapni, a felesleges kilók súlya alatt is össze lehet roppanni.
  Csak az idős embernek ajánlatos, sőt szükséges az ebéd utáni leheveredés, egy kis szunyókálás. A fiatalok, ha tehetik, inkább üldögélve lazítsanak. Aki depresszióra hajlamos, annak többet árt, mint használ az ebéd utáni lefekvés vagy alvás, mert fokozhatja önmagába süppedését, fél-éber állapotban elboríthatja tudattalanja vagy az a bizonyos "ólmos-szürkeség", a jobb volna nem lenni mint lenni: szuicid ((öngyilkos) gondolatok. Ha fel is tud tápászkodni, késő este lesz, mire magához tér. Akkor meg nem tud lefeküdni s lassan egész életrendje átbillenhet. Csak este vagy éjjel tud dolgozni, nappal nem. Rendetlensége lesz a "rendje", de  - meddig? Mivel környezete ezt nehezen viseli, elszigetelődhet, ami csak fokozza depresszióját, s így bezárul az ördögi kör."
Gyökössy Endre (Bandi bácsi) Életápolás Kálvin kiadó Bp. 1993. 86-87. oldal

2017. január 14., szombat

21.Szakácsmustra összesítés. Hagyományos és mesés


A Szakácsmustra egy olyan játék a gasztrobloggerek között, amelyben egy kijelölt szakács-cukrász receptjei közül választanak, és elkészítik. Én Limarát választottam, a"házi pékek királynőjét". Bővebben róla itt olvashatnak.
Köszönöm mindenkinek, aki játszott, és most jöjjön az összefoglaló!
1. Hagyományos:
Ahhoz képest, hogy átszeltük a karácsonyi idényt a Szakácsmustrával egészen sokan játszottak. Ráadásul különlegességeket készítettek, így sokat tanulhattunk is.
Mindjárt itt van BioBrigi, aki  reformosította egy kicsit Limara receptjét. Ő volt az első játékos, de a sütije sem utolsó!
Csavart briós
http://biobrigi.blogspot.hu/2016/12/limara-csavart-briosa-maskent.html



Igazi téli sütemény a Takarékos konyhában! Amikor írom ezt a bejegyzést éppen esik a hó. Sajnos hiába várom, Éva-féle hópehely egy sincs köztük. Kénytelen leszek elkészíteni magunknak.:)
Kardamomos hópelyhek
http://takarekoskonyha.blogspot.hu/2016/12/narancsos-kardamomos-hopelyhek.html


Kipróbált és bevált receptek
Ki mondta, hogy egy zserbó csak diós lehet? Okki azt mondta, hogy mákos, mint Limaránál. Aztán azt is mondták, hogy nem kell rá csokiöntet. És tényleg nem kell. Így (lenne) jó nekem, ahogy van.
Mákos zserbó


Fiatalok főzőiskolája
Tekercsből tekercs. Mert a beigli is tekercs, csak álnéven fut. Timi sütője sajnos nem remekelt a süti tetejével, így csak oldalról láthatjuk a sejtelmes karácsonyi fényben. Az íze, a híradás szerint nagyszerű. És ez a lényeg, nem?
Nagyalföldi karácsonyi tekercs
http://elsoreceptjeim.blogspot.hu/2016/12/nagyalfoldi-karacsonyi-tekercs.html



A parókia konyhájából
Ez én lennék. Örök hála Limarának ezért a csodáért. Finom, könnyű, szép. Többet nem is várunk egy kalácstól.
Forralt boros kalács
http://korsocska.blogspot.hu/2016/12/limara-forralt-boros-kalacsa-21.html



Kisildi ajándékba készítette a leopárd kalácsot, ezért nem láthatjuk a belsejét, de elhisszük, hogy olyan, mint a leopárd. Kívülről meg éppen pihen a fűben. A bejegyzésre kattintva pedig a fázisfotók tökéletesen meggyőznek bennünket arról, hogy milyen gondos, aprólékos munkával készült.

Leopárd kalács




Konyhavirtuóz
A végeredmény is nagyon tetszetős, de érdemes bepillantani a blogba. és megnézni a csónakokat a "dokkban" sütőre szállás előtt. Látványkonyha!
Kolbászos, sajtos csónakok


Fűszermánia Gabiék el voltak ragadtatva ettől a csörögétől (nem csodálom!). Nyakunkon a farsangi idény, már meg is van az első fánk ötlet.
Csöröge
https://fuszermania.blogspot.hu/2017/01/csoroge-fank.html



Olgis jól bevált Limara receptjét hozta. A bolti ropogtatni valók helyett egy finom sós, fűszeres tészta. 
Grissini 
http://bloggeranyo.blogspot.hu/2017/01/21szakacsmustra-grissini-limaratol.html



2. Mesés összefoglaló játékos kedvemből:
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Limara nevű tündér. Egy kis szigeten lakott, ahova csak csónakkal lehetett eljutni. Házát leopárd őrizte és egy csodálatos, csengő-bongó kerítés. Kalácssütés közben Limara gyakran hallgatózott, vajon csörög-e. Telt, múlt az idő. Beköszöntött a tél. Leesett az első hópehely. A leopárdnak annyira megtetszett a hóesés, hogy elcsatangolt a háztól, de a tündér utánaküldte a mákos zserbókat, és hamarosan elkapták a mihaszna házőrzőt. -Nahát! - mondta Limara. Többé nem szökj el, Briós!- Mert így hívták, és csavart egyet a fülén." - azzal bloggeranyó behajtotta a tekercset, amiből olvasott, és aludni küldte a kis grissiniket.

Ha valaki szívesen átveszi a stafétabotot, és vezetné a következő Szakácsmustrát, kérem jelezze.

2017. január 11., szerda

Stollen pohárkrém


Mindig elhatározom, hogy a Wikipédiát csak feltételesen használom. Mégis gyakran megesik, hogy odatévedek, ha keresek valamit. Aztán olvasom, hogy frissítette Hübele Balázs két hete, és ebből már tudom, hogy nem vehető komolyan az információ. Jobban szeretnék lexikont használni, de az enyém már elavult, és nem is tudom, hogy árulnak-e még. Szóval marad a net. 
Pedig sokfelé nézelődtem stollen recept után, mégis a végén a wikin található hozzávalókat vettem alapul, melyben nem volt tojás és aránytalanul sok vajat tartalmazott. Autentikus akartam lenni. Az elkészítéshez viszont innen lestem el, az összetevőkkel is így kellett volna. 
A stollen, más néven Christstollen (Krisztuskalács) egy hagyományosan német karácsonyi édesség. Alakja a bepólyált Kisjézusra emlékeztet, nyilván ezért választottam. Történetét érdemes elolvasni a wikin, jó nagyot fejlődött a víz, zabliszt, repceolaj összetevők óta. Sajátos alakja jól látható a kalácsomon, sajnos a sütés után az egyik fele darabokra tört, amikor ki akartam emelni a tepsiből.  Nyilván a tojás hiánya miatt. Éppen csak az elejét tudtam megmenteni. Először így akartam bemutatni, de meggondoltam magam.



Két rúd lett. Ez a másik nem esett szét, de lapos lett. Ezt a néhány szeletet tudtam csak úgy vágni, hogy a stollen formát mutassa. Viszont itt jobban látszik.


Ezek az összetevők nálam: 



Nem írok arányokat, használják az apróséf receptjét. Kandírozott narancs-és citromhéjat, mazsolát, reszelt citrom-és narancshéjat, mandulát használtam. Ízre különben jó lett néhány hét múlva, de a vaj sok. 
Mit kezdjek vele?- tettem fel a kérdést, és a válasz kárpótolt a sok bosszúságért. Így lett belőle pohárkrém. Elképesztően finom. 1 zacskó tejszínízű pudingport főztem meg 6 dl tejjel, kis cukorral, ezzel rétegeztem a stollent a poharakban. A tetejére pedig Illéskrisz receptje alapján  gyümölcskocsonya került.
6 evőkanál baracklekvár, 1 narancs leve. Kis cukor és 1 tortazselé (ő zselatint használt). A zselét összekevertem a cukorral és 1 dl vízzel. Felforraltam, majd belekevertem a lekvárt és a narancslét. Nem lett teljesen szilárd, így legalább átjárta a süteményt.
A pohár aljára darabokra tört stollent, majd pudingot, stollent, pudingot és a tetejére zselét tettem. Bármilyen maradék édes kekszből, mézeskalácsból is jó.

2017. január 9., hétfő

Almás krémes torta


Férjem 65. születésnapját ünnepeltük. Ezt az egyszerű tortát készítettem, mert nagyon ízlett neki egy karácsonyi vásáron.

Hozzávalók:
1 kg alma vagy 70 dkg reszelt alma
cukor, fahéj, citromlé ízlés szerint
2 vaníliás pudingpor
2 csomag babapiskóta
2 dl tejszín
habfixáló

Elkészítés:
Az almát meg kell tisztítani, lereszelni, és 1 dl vízben puhára főzni, majd tetszés szerint ízesíteni. Én télire eltett reszelt almát használtam*, és nem főztem meg előre csak a pudinggal. Ehhez 2.5 dl vízben el kell keverni a pudingporokat, és az ízesített almával keményre főzni. Legközelebb kicsit hígabbra hagynám, hogy jobban átjárja a babapiskótát. A babapiskótával ki kell rakni egy nagy kapcsos tortaformát, majd a forró almakrém felét rásimítani. Még egy sor babapiskóta és a maradék almakrém kerül a tetejére. A tejszínt habfixálóval felverve rá kell simítani. Egy éjszakára hideg helyre kell tenni, majd csokiforgáccsal díszíteni. Habkönnyű!



-ezúttal saját készítés

2017. január 7., szombat

Teremtés vagy evolúció? 3. rész.Tojásos és rántott velő Nobel díjjal



 A rántott velőhöz 6 szép velőt megabáltam kis sós vízben, majd a szokott módon lisztben, tojásban és zsemlemorzsában paníroztam, és olajban kisütöttem. A velő formátlan részeit egy kis dinsztelt hagymára dobtam, és a maradék tojással óvatosan elkeverve kisütöttem. Sót, borsot kíván.


Tojásos velő



Bibliás elmélkedés
No, nem én kaptam Nobel díjat a velőért! Bár nagyon jól sikerült. A Nobel díj úgy kerül ide, hogy egy Sir John Eccles nevű agykutató felfedezte, hogy az agyunk egy olyan bonyolult szerkezet, melyet leginkább egy komputerhez vagy zongorához hasonlíthatnánk. Önmagában ugyanis nem tud gondolkozni, hanem egy láthatatlan központból irányítják. Ez az ember lelke, személyisége, melyet "self"-nek nevezett el. Az agy akkor működik, ha a self "kezeli".Tehát amikor Isten a föld porából megformálta az embert, azáltal tette élőlénnyé, "élő lélekké", hogy ilyen szellemi-lelki ént adományozott neki: "Így lett az ember élőlénnyé." (Mózes 1. könyve 1.rész 7. vers). A Biblia és a modern tudomány tehát ugyanazt állítják. Ezzel megdőlt a materialistáknak az az állításuk, hogy az ember személyisége csak az agy produktuma, és nem létezik az anyagtól, az agytól független lelki személyiség. Teremtmények vagyunk, tehát Isten létezik. Eccles írt egy könyvet erről "The Self Controlls Itself" címmel (Az én irányítja önmagát). A felfedezésért járt a Nobel-díj.
Részlet egy teremtéssel foglalkozó angol nyelvű weboldalról:

"Eccles sokféle tudományos témában publikált írásokat, melyek legfőképp az aggyal kapcsolatosak. Műveiben egészen egyértelművé teszi, hogy mit gondol a biológiai kezdetekről és hogy ő az értelmes vagy más néven intelligens tervezettséget (intelligent design) támogatja. Azt írta például, hogy „a naturalizmus nem tudja megmagyarázni az egyediségünket,” és ezért „a Lélek vagy az Önmagunk egyediségét kénytelen vagyok egy természetfeletti spirituális teremtésnek tulajdonítani.” A tények azért vonják magukkal „az isteni teremtettséget” (az ő szavaival), mert

...semmilyen más magyarázat nem áll meg; sem a genetikai egyediség, és annak fantasztikusan valószínűtlen lottója, sem a környezeti differenciálódások, hiszen azok nem meghatározzák, csupáncsak módosítják az egyén egyediségét. Ennek a következtetésnek pedig felbecsülhetetlen a teológiai jelentősége. Megerősíti hitünket, hogy a kezdetekben volt valami csodaszerű... isteni teremtés. Ezzel nem csak a transzcendens Istent ismerjük el, a Világ Teremtőjét, … hanem azt a szerető Istent is, akinek köszönhetjük létezésünket.”

Eccles arra a következtetésre jutott, hogy a darwini evolúció „nem tudja megmagyarázni a Homo sapiens fajnál előforduló legmagasabb szintű tudatosságot.” A naturalizmussal kapcsolatos nézeteit is teljesen egyértelművé tette:

Szerintem a tudósok még mindig leginkább egyfajta ígérvényes materializmusban hisznek. Az ígéret az, hogy az idegvégződések egyszer mindent megmagyaráznak, még az emberi tapasztalat legintimebb formáit is... Ez azonban nem több, mint vallásos hit...olyan babona, aminek semmiféle komoly alapja nincs. Minél jobban megértjük az emberi agy működését, annál csodálatosabbnak tűnik, annál egyedibbnek tűnünk az anyagi világ dolgaihoz képest.”

Eccles felismerte, hogy a tudomány és a vallás több dologban hasonlít egymáshoz, például mindkettő

...használja az emberi elme képzelőerejét és kreativitását. A konfliktus az ignorancia eredményeképp jelenik meg. Egy isteni cselekedet révén kezdünk el létezni. Ez az isteni vezetés végigvonul egész életünkön; halálunkkor az agy megszűnik működni, de az isteni vezetés és szeretet nem szűnik meg. Mindegyikünk egy egyedi, tudattal rendelkező lény, egy isteni teremtmény.”


Eccles szerint „ez az egyetlen olyan nézet, amely az összes létező bizonyítékkal összeegyeztethető”. Gliedman professzor hozzátette még, hogy Eccles munkássága révén született meg az a szemlélet, miszerint „ a hagyományos materializmus komoly hiányosságokkal küzd.” Eccles még azt is kifejtette, hogy a két legalapvetőbb vallásos fogalom:
[Először is,] a világot megteremtő Isten, a maga alapvető törvényeivel, aki az úgynevezett ősrobbanás és annak hatását megtervezte annak összes különleges számításával együtt,.. A másik pedig a Jelenvaló Isten, akinek a létezésünket köszönhetjük. Valamilyen csodálatos módon a Isten a teremtője az összes élőlénynek, és az embereknek is, akik mind rendelkeznek a halhatatlan lélek saját öntudatával. Erre a transzcendens látásra kell felépítenünk életünket, öntudatos szándékkal.”(fordította Király Teodóra)
http://creation.com/john-eccles


2017. január 4., szerda

Narancskrém sok C vitaminnal


Hozzávalók:
3 narancs leve és húsa
20g zselatin (1 zacskó)
2,5 dl habtejszín
2 dl Hulala
cukor

Elkészítés: 
A narancsokat kifacsartam, a húsával együtt botmixerrel pépesítettem. A zselatint elkevertem egy kis cukorral, és felengedtem 1 dl narancslével. Forralásig hevítettem, elzártam a gázt, majd hozzáadtam a többi lét is. A tejszínt habbá vertem, hozzá öntöttem a keveréket, és néhány másodpercig együtt vertem. Talpas poharakba öntöttem, tejszínhabot töltöttem rá, és egy kis reszelt narancshéjjal díszítettem. Cukrot vagy édesítőszert ízlés szerint adagolhatunk hozzá. Mivel a narancslé nagy részét nem forraltam fel benne maradt az összes C vitamin.:)

Bibliás elmélkedés:
Nem voltam igazán karácsonyra hangolva idén. Nem a takarításra vagy a vásárlási láz elmaradására gondolok. Ezeket eddig is igyekeztem józan keretek között tartani. A lakás díszítését sem szoktuk túlzásba vinni. Hiányolta is a kis unokám. Egy héttel karácsony előtt tettem ki ablakdíszeket, melyeket magam vágtam fehér papírból. A konyhai vázába mindig teszek fenyőágat, rá szalma vagy horgolt díszeket. Idén elfelejtettem. Maradt benne a száraz virág csokor. A menü persze karácsonyi volt. Szenteste halászlé, Tündi baconba tekert csirkemelle, zserbó. Másnap húsleves pulykanyakból, töltött káposzta, de nem pulykahúsból, sültek, saláták, Limara forralt boros kalácsa. A halászlét, minő szentségtörés, még szerdán elkészítettem, és fazekastól betettem a fagyasztóba. Nem lett semmi baja, nagyon finom volt így is, és nem voltam tőle hulla fáradt. Talán azért alakult ez így, mert még az ősszel tartottam egy hosszabb böjtöt, amely egyébként karácsonyt előzné meg lelki ráhangolódással. Két fontos imatémám volt, úgy láttam, hogy tetszik Istennek, ha böjttel erősítem meg. Már írtam arról, hogy nem tudok ételböjtöt tartani, mert rendszeresen eltévesztem a célt. Gondolkodtam hát, hogy mit adhatnék oda Istennek ezúttal. A blogom jutott az eszembe. Bár nem ragaszkodom hozzá túlzottan, de sok időt töltök az írással, mások olvasásával, így erről mondtam le. Azt hittem, hogy jobban fog hiányozni, de teljesen szabaddá váltam. Igyekeztem több időt tölteni imádsággal, vallásos irodalom olvasásával. A böjt így pozitív élménnyé vált. Az egyik imakérés teljesült is, a másikra még várnom kell. Jó az Úr!
"Gyönyörködj az Úrban és megadja néked szíved kéréseit!" 37. zsoltár 



2017. január 2., hétfő

Virslis papucsok 32. Blogkóstolóra



Még egyet készítettem Tünditől szilveszterre a blogkóstolóra.  Nagyon finom lett. Virslis papucs a neve, és én bolti leveles tésztából sütöttem. Leírás Tündinél.