2017. december 8., péntek

Stollen szelet

Itt olvasható, hogy hogyan készítettem a stollent tavaly, és miért nem sikerült igazán jól. Viszont pohárkrémben fantasztikusan finom lett. Más megszáradt süteményt is fel lehet javítani így. 
A stollenből két rúd lett. A másikból ugyanazzal a recepttel stollen szelet készült hasonló ízhatással. 
A nagylányomtól kölcsönkért üvegtál aljára simítottam az összetört sütemény egyik felét, rá a pudingot, majd a maradék sütit. 1 zacskó tejszínízű pudingport főztem meg 6 dl tejjel, kis cukorral. Végül megkoronáztam egy réteg gyümölcskocsonyával.  Illéskrisz receptje alapján.
6 evőkanál baracklekvár, 1 narancs leve. Kis cukor és 1 tortazselé (ő zselatint használt). A zselét összekevertem a cukorral és 1 dl vízzel. Felforraltam, majd belekevertem a lekvárt és a narancslét. Nem lett teljesen szilárd, így legalább átjárta a süteményt.
A stollen, más néven Christstollen (Krisztuskalács) egy hagyományosan német karácsonyi édesség. Alakja a bepólyált Kisjézusra emlékeztet, hiszen ebben a vásárlásra buzdító világban sem lenne szabad elfeledkeznünk a karácsony lényegéről: Isten emberré lett egy kis csecsemő testében. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma 3.rész 16. vers)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése