2016. szeptember 7., szerda

Lecsó 1, lecsó 2 (tökös), bográcsos. Sasó játékára


 Sasónál játék van. Különféle lecsókat vár bemutatásra. Én nemcsak egyféleképpen főzöm. Most a sült paprikás változat változatai szerepelnek.

1. Hozzávalók:
Jó nagy adag húsos császárszalonna
olaj
1 nagy hagyma
8-10 zöldpaprika
2 bébitök
3-4 paradicsom
só, bors



2. A zsíros részt levágjuk a szalonnáról, és elkezdjük kisütni. Kis olajat adunk hozzá, és a húsos részt is belevágjuk. Következik a csíkokra vágott hagyma, amit üvegesre pirítunk. 3. Majd elkezdjük sütni a paradicsomot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.4. A paprika falatokra vágva kerül a serpenyőbe. Kicsit együtt sütjük. 5.Ennél a résznél 6 szedőkanálnyi lecsót kiveszünk egy másik serpenyőbe, és hozzáadjuk a két kis bébitököt szeletekbe vágva. 6. Együtt pirítjuk. 7. 3 tojást öntünk a tök nélkülibe, és 8. lepirítjuk.


A tökös részbe 1 tojást ütünk, és együtt sütjük egy kicsit.


Alul a gyerekhét utáni bográcsolásról láthatnak két képet.  Annyiban tér el a fentiektől, hogy egyszerű füstölt szalonnával kezdtünk, lecsókolbászt adtunk hozzá, és több paradicsomot kapott. Tojást nem tettünk bele.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése