2014. január 5., vasárnap

Aranygaluska


Kelt tészta

A legtöbb kelt tésztát ugyanazzal a recepttel készítem.
1 dl tejben elmorzsolok 4 dkg élesztőt,  adok hozzá egy mokkáskanál cukrot, és felfuttatom. 1 kg lisztben elmorzsolok 15-20 dkg margarint, beleütök 2 egész tojást, és hozzáadom az élesztőt, egy csipet sót, 10 dkg cukrot és kb fél liter tejet. Jól kidolgozom, és egy órán át kelesztem. Tudom, hogy csak tojássárgáját kellene beletenni, de meguntam, hogy rakosgassam a fehérjét. Ha megkelt, akkor kétujjnyi vastagra nyújtom, és pogácsaszaggatóval kiszúrom az egészet.  40 dkg darált diót összekeverek 20-30 dkg porcukorral (ízlés szerint), és egy tepsibe, kuglófsütőbe vagy tortaformába rétegezem a kis pogácsákkal. Egy sor tészta, egy sor dió. Közéjük és rájuk olvasztott vajat vagy margarint locsolgatok. Újból hagyom fél órát kelni, majd lassú tűzön kisütöm.  Fontos, hogy az edényt csak félig töltheti meg a tészta, mert süléskor is kel. Ha kimarad, két adagot süssünk, vagy valami mást, például kakaós csigát.

Vaníliasodó
Amíg sül az aranygaluska, elkészítem a sodót. 6 evőkanál cukrot összekeverek 5 egész tojással. (Ha csak a sárgáját használom, akkor az nem sodó, hanem krém). 1 liter tejet felforralok, majd habverővel folyamatosan kevergetve belecsorgatom a cukros tojást. Egyet rottyan, és kész. Ha van vaníliarudunk, akkor azzal főzzük fel a tejet. Ha nincs, akkor a végén teszünk bele 3-4 csomag vaníliás cukrot.
Az aranygaluskát még melegen tálaljuk. Letépünk belőle egy adagot, és meglocsoljuk a sodóval.



Bibliás elmélkedés: 
Ha a muffint a magány szemléltetésére használtam ( http://korsocska.blogspot.hu/2013/11/maganyos-muffinok.html ), akkor az aranygaluska az igazi "közösségi sütemény". Hiszen olyanok vagyunk mi, emberek is, mint ez a kelt tészta. Csak dagadunk, csak dagadunk egy nagy masszában, amikor Isten egyszer csak előveszi a szaggatóját, egy betegséget, gyászt, vagy ritkán egy nagy örömöt, és elkezd minket kiválasztani a tömegből. Fáj, amikor leválunk, a liszt az orrunkba megy, prüszkölünk tőle, visszavágyunk a meleg, nyugis tömegbe, mint a zsidók is a pusztai vándorláskor, de nincs visszaút. Sokan azt gondolják, hogy ők döntenek Isten mellett, ez bizony egyeseket gőgössé is tesz: én hívő vagyok, ti meg...! De nincs okunk dicsekedni. "Kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk..." (Efézusi levél 2.8-9) A sülés, mint  minden szenvedés borzalmas, de át kell mennünk a fájdalmon, mert csak így tudunk átváltozni, újjászületni, más emberré lenni. Fontos még azt is látni ebből a példából, hogy Isten az embert közösségbe helyezi, és feladattal bízza meg a közösség érdekében. "Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azok szerint éljünk" (Efezusi levél 2.10)


3 megjegyzés:

  1. Anna az aranygaluskánál már csak a gondolataid szebbek...

    VálaszTörlés
  2. Ó, nagyon köszönöm. Én meg csak csodállak téged, hogy honnan van ennyi energiád a sok bejegyzéshez.

    VálaszTörlés
  3. Kedves webmester,

    Észrevettük, hogy sok finom receptek talállhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 110 000 összegyüjtött receptek közül. Naponta növekedik a látogatók száma, ami jelenleg a több mint 30 000 klikket jelent. Az oldalon szintén talállható egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a recepteket, és a felhasználók ezután receptjeidet könnyen megtalállják a keresőnk segítségével, majd a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra. Tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

    Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalállhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

    Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szivesen segítünk bármivel.

    Üdvözlettel,
    Tünde
    info@osszesrecept.hu

    VálaszTörlés