2018. február 15., csütörtök

Tésztaszósz és tésztaspirál Noémitől

Már van a blogon egy tésztaszósz 13 fűszerrel, ami nagyon finom volt, de most ez másik 13.
 Hozzávalók:
3 liter paradicsomlé
2 darab vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
olaj
csapott evőkanál só
1 szál zellerlevél
2 evőkanál bazsalikom
1 evőkanál oregano
1 evőkanál petrezselyem zöld 
fél evőkanál majoránna
1 mokkáskanál római kömény
1 mokkáskanál koriander
1 mokkáskanál bors
1 mokkáskanál mustármag 
3 babérlevél
Elkészítés:
A hagymákat kockára vágjuk, és egy kevés olajon megdinszteljük. Beledobjuk az apróra vágott foghagymát, a szemes fűszereket, és kicsit együtt pirítjuk. Majd felöntjük fél liter paradicsomlével, beletesszük a többi fűszert, és főzzük 10 percig. Akkor kivesszük a babérlevelet, botmixerrel pépesítjük, beleöntjük a többi lét, és főzzük, főzzük, főzzük. Ha meguntuk, abbahagyjuk, mert úgy gondoljuk, hogy a felhasználáskor  ráérünk tovább főzni.😍 Még forrón üvegekbe töltjük, lezárjuk, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. 
A tészta úgy készült, hogy Noémi meggyúrta, kinyújtotta a levestésztának valót, csíkokra vágta, és feltekerte egy fakanálra. A tésztát megfőztem, ráöntöttem egy kis szószt, megszórtam sajttal, és már ettük is. Nagyon  jó ez a recept is.





Valójában négy Nutellás üveg lett tele és egy fél, nem három, de a fotózáskor valahogy kimaradtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése